Egy drága barátnőm mondta, de szerintem is így van, hogy egy kapcsolatban valaki sokkal jobban szereti a másikat. Az éremnek is két oldala van, voltam már mind a két helyzetben. 

A legelső kapcsolatom arról szólt, hogy én futottam utána, és talán megfojtottam az akkori páromat a szeretetemmel, a mostani pedig fordítva. Egyik se jó. Sőt, egyik rosszabb, mint a másik. Nem is értem, hogy lehet így élni?! 

Imádnom kéne az össze hülye szokását, tulajdonságát, de én mégis inkább csak furcsállom. Nem akarom szóvátenni, mert akkor úgyis az lenne, hogy ő megváltozik miattam, de én ezt nem akarom. Az már nem lenne ugyanaz az ember. Saját tapasztalatból tudom. Engem is így formált, próbált más emberré tenni. Sikerült is... Csak már nem voltam ugyanaz. Egy lelkileg  üres, összetört valaki lettem, aki képtelen bízni másban és magában is. 

Bizonytalan vagyok. Ha az eszemre hallgatnék, maradnék, mert tudom, hogy mindig is rá vágytam, mert az összes tulajdonság megvan benne, amit kerestem, és stresszmentes, nyugodt életem lenne. Viszont ha a szívemre hallgatok, akkor sérülni fogok. Talán lesz egy új kapcsolatom, amiben szerelmes leszek, de újra csalódok. 

De az élet erről szól. Az érzésekről. Mint annyi közhely, az is igaz, hogy a szerelem vak. Mert bele lehet szeretni egy olyan emberbe, aki megaláz, megüt, és itt az élő példa rá, hogy nehéz előhozni ugyanezeket az érzéseket valaki iránt, aki imád, szeret és mindent megtenne érted.