Dolgozok. Úgymond van időm írni. Vannak, hangosak, de kizárom őket. Fáj a torkom. Nem akarok hétvégére beteg lenni. Próbálom rendbe tenni magam, gyógyszer, borsmenta tea, derékmelegítő. Nem csak belőleg, hanem külsőleg is. Műszempilla, szoli, edzés. Persze ez csak külsőség. De kell ez is. Szerintem szüksége van egy nőnek erre. Hogy jól nézzen ki, és hogy meg is dícsérjék érte.

Szombaton megyek Mátéhoz. Nagyon nagyon várom vár, hisz kb. 20 napja nem találkoztunk. Mindkettőnknek szüksége van a másikra. Vagyis nekem rá biztosan. Olyannyira, hogy kezdi elfeledtetni velem T.-t, ami nagy szó.

 Egy kicsit ő is olyan, de én nem úgy tudom be, hogy hasonlít rá, hanem, hogy az ilyen fajta, típusu férfi vonz, nem pedig az ilyen papucs, anyuka kedvence fiucskák. 

Nehezen mutatja ki az érzéseit, de nekem már az is jó dolog, hogy azt mondta, hogy hiányzom, pedig magának sem merte bevallani.

Nagyon várom a szombatot, ott alszok majd nála, bemutat a családjának. 

Nem tudom, hogy lehet-e azt mondani, hogy kapcsolatban vagyunk-e. Igazából rákérdezni nem akarok, mert ez olyan, mintha én kételkednék benne, de hát hogy lennék teljesen biztos a dolgomban, hogyha nem beszéltük meg.

Vagy ez egyértelmű, csak én "nem merem még elhinni, vagy elkapkodni"? Nem tudom, sodródok az árral, és élvezem. Minden pillanatát :)  Vágytam erre az érzésre, azt hittem, hogy nem jön el egyhamar újra. És itt van, benne vagyok, elmerültem benne, és nem kapok levegőt. Szerelmes leszek, és mind belehalunk, tartja egy Lovasi szám.  Hát nagyjából így érzek. Tök ellentmondásos, mivel szerelmesen szárnyal az ember, a fellegekben jár, és a menyországban érzi magát, viszont az árnyoldaláról senki sem beszél. Hogy görcsbe van a gyomrod, amikor arra gondolsz, hogy valami nincs rendben, csak rá tudsz koncentrálni, nem tudod átölelni akkor amikor te szeretnéd, pedig szükséged lenne rá. Féltékeny vagy, ha mással megy valahová, és hányingered, ha arra gondolsz, hogy másnak is esélye lehet nála, vagy épp kiszemelte valaki. Mindenesetre lassacskán kezdem ezeket érezni, aminek örülök, persze csak akkor ha ez viszonzott. Nem várok el semmit, ez a multkor sem vezetett jóra, csak hagyom, hagy történjen az, aminek történnie kell. 

Nem sietek, nem gondolkozok, mármint nem támasztok hamis elvárásokat magam elé, aminek ha nem felel meg, akkor én csalódok. 

Csak úszok. Boldog vagyok, ha rá gondolok, és arra, hogy sikerült ezeket az érzéseket kihozni belőlem. Ezeket az érzéseket, amiktől érzem, hogy élek.