Ide menekültem, ez volt a mentsvár. Már ez sem segít. Azért is hagytam el. 

Ígértem, hogy írok még az éven, most van alkalmam, bár elég rossz, hogy csak akkor van ihletem, ha szarul vagyok. Most sincs ez másképp. Én tényleg hálás vagyok egy csomó mindenért, de vannak olyanok, amikkel nem tudok mit kezdeni. Hálás vagyok azért hogy van családom, mégis az apám olyan, amilyet senkinek sem kívánok. Folyamatosan veszekszünk és nem én kezdeményezek. Az megoldás, az a boldog család titka, hogy nem szólnak egymáshoz az emberek? Én nem fogok, mert csak bánt. Lelkileg kikészülök tőle. És nem csak én. 

Aztán ott van a munka. Tényleg, hálás vagyok érte, hogy van egy munkám, amikor más meg hónapokig munkanélküli. Csak hát ez sincs rám jó hatással. Legalábbis amikor ma délben fejeztem be a 220. munkaórámat, akkor már tényleg elegem van az emberekből, és csodálkoznak, hogy nem vagyok türelmes, meg nem tudom meghallgatni mindenki problémáját. 

A barátaimat imádom, tegnap nagyon jól esett, hogy elmondták, hogy számíthatok rájuk, és hogy ne vegyem körbe magam korlátokkal, mert ha már 1 ember elbírja a másik 2 gondját, akkor már a harmadik emberét is elbírja :) Én tudtam, hogy számíthatok rájuk, csak néha ezt elfelejtettem és úgy gondoltam, hogy jobb ha az ember megtartja magának a problémáit, de mint kiderült, ezzel nem terhelem őket. Viszont vannak olyan dolgok, amiről nem beszél az ember. Amik akkora tabuk, hogy még saját magad is képtelen vagy szembenézni vele. Nem beszélsz róla, mert nincs. Csak a tudatalattidban létezik, de végigkíséri az életedet. 

Rossz volt ez az év, nagyon rossz. Nem részletezem, mert nem akarok belegondolni. Az, hogy a 2015 milyen lesz, nem tudom, de remélem, hogy jobb. És ez már csak nézőpont kérdése. Sajnos tudom, hogy nem fogok holnap úgy felébredni, hogy jó minden, boldog vagyok, de csak én tehetek a saját boldogságomért. És én rajta leszek, mert meguntam a szomorúságot. Most még sajnáltatom magam pár óráig, de utána összeszedem magam és újult erővel ÉLEK. 

A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. S ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen.

Stephen King