A múltamról annyit, hogy iszonyatosan semmitmondó, felejthető dolgokból áll. A jelen: kezdek magamra találni és felfedezni magamban a hibákat, s a kevés, de jó dolgokat. Most is negatívan állok hozzá magamhoz, hiába azt mondják, hogy csak úgy lehet új életet kezdeni, hogyha elfogadom magam. Végülis ilyen módon elfogadom önmagam, mert nemcsinálhatom azt, hogyha nem tetszik a lábam, megyek és levágom. szép is lenne. Ilyen módon szinte mindenki elfogadja magát. Én utálom magam, és ezért próbálok változni. Ha elfogadnám magam, egyetértenék azzal, hogy az így jó, és ezen már minek változtatni. Nemhinném, hogy érted, de sebaj. A jelenem az új dolgokról szól, eddig ismeretlen dolgok kipróbálásáról, felfedezéséről. Amíg nem próbálom ki ezeket, honnan tudjam hogy az nem jó nekem. Most már kezdek belejönni, és tudom, hogy meddig mehetek el. A jelenem az önmegvalósításról szól, és nemtudom meddig fog tartani. A jövőmről csak annyit, hogy nem hiszek a sorsban, mindenki a maga sorsának a kovácsa. Irigylem és tisztelem azokat az embereket akiknek céljuk, álmuk van az életben. Nekem még csak egy nyomorult tervem sincs. Fogalmam sincs mit várjak a jövőmtől. De egyet nem szeretnék. Hogy magával sodorjon.....
