"Eddig mindigis azt hittem, hogy nincs baj a helyzetmegoldó képességemmel. Most úgylátom, hogy van. Nem tudok már mit csinálni, nincs más ötletem. Lenne egy persze, egy végsõ mindig van. Csak az már végleges lenne. De tudom, és hiszem, hogy mindenkinek jobb lenne. Megváltozna minden. Persze, ennek is, mint minden másnak lennének elõnyei, és hátrányai is. De engem az elõnyök érdekelnek, és kibírom a hátrányokat is. Ha ez az ára. Ha ez az ára, akkor képes leszek minden nap megtenni azt, amit ma csináltam. Ha ezt kell csinálnom, hogy jó legyen, akkor megteszem. A fizikai közbeszólásba már belefáradtam, és nem szeretném magamat is tönkretenni. Mert, hogy õk már ezt elérték. És Én nem fogom átvenni a helyüket. Én mindent megteszek azért.

Csak félek. Rettentõen félek. Talán még sohasem féltem soha ennyire valamitõl."

szóval ez még ma is megállja a helyét, annyi kivétellel, hogy most már magamat féltem, nem csak õket. Érzem, hogy mennyire sérülök én is ebben a dologban, és napról napra bebizonyosodik, és észreveszem, hogy kevesebb vagyok általuk. Szépen romboljuk le egymást. Ami tegnap még egy vár volt, mára már csak egy omladozó romhalmaz.