Nem akartam várni reggelig. Az egész Slam-en õ járt a fejembe, és dühített a tudat, hogy megint ezt csinálom? De mit, az  ég szerelmére? Miért baj az, ha nem akarok itthon ülni, és ha tehetem kimozdulok. Te is ezt tennéd, csak azt mondtad, hogy nincs rá lehetõséged. Nekem van, és nem akarom elveszteni. Egy percet sem akarok elveszteni a fiatalságomból, és élni akarom az életemet úgy, ahogy szeretném. Egy csöndes kultúr esten voltunk, nem buliztunk. 

Nem érzem emiatt rossz embernek magam, de mégis azt érzem, hogy haragszik rám. És most már tudom, mert el is olvastam.

És butaság, hogy nem fontos. Õ az az ember, aki mellett el tudom képzelni magam, mert vágyok a szeretetére. Tudom, hogy sokáig húztam, halasztottam, de ennek is megvan az oka. Kíváncsi voltam, hogy meddig tud várni, meg van még pár ok, de azt nem szívesen írnám le.

Attól mert vannak barátaim, nem kellene, hogy elhanyagoltnak érezze magát. Hisz amikor csak tudok, vele beszélek, de úgy látszik, hogy ez nem elég. Õ az elsõ gondolatom reggel, és õ az utolsó gondolatom este. Nem elég úgy látszik, tanulnom kell még.

Remélem, hogy nem csalódott bennem akkorát, hogy véget vessen annak, ami még el sem kezõdött igazán.

Én nem akartam semmi mást, csak elköszönni, nem pedig szó nélkül lelépni, de úgy láttam, hogy megsértõdött. Kevés vagyok ahhoz itt online, hogy kiengeszteljem. 

Ha valamit bizonyítanom kell, akkor azt nem itt fogom.

Ha ezt olvasod, akkor tudd, hogy igenis nagyon fontos vagy nekem. De ugyanúgy fontos az is, hogy ápoljam a kapcsolataimat másokkal is, mert a végén nekem sem lesz senkim, akire számíthatok, ha baj van. Pont.