4 hónap után hazajöttem. Imádtam az elején, most is úgy gondolom, hogy meg tudnám csinálni, de az, hogy 7 napból 5-öt dolgozok, a maradék 2 napon pedig egyetemen leszek, így nincs értelme szinte csak aludni járni "haza".

Szeretnék venni egy autót is. Minél hamarabb. Most ez a fő motiváció. 

Mindenkinek van gyengepontja. Én azt hittem, hogy erős vagyok, mégis egy mondattal le lehet rombolni azt, amit felépítettem. 

Juhász Gyula: Anna örök

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
emlékeimből lassan, elfakult
arcképed a szívemben, elmosódott
a vállaidnak íve, elsuhant
a hangod és én nem mentem utánad
az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
ma már nem reszketek tekintetedre,
ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
ne hidd szivem, hogy ez hiába volt
és hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
nyakkendőmben és elvétett szavamban
és minden eltévesztett köszönésben
és minden összetépett levelemben
és egész elhibázott életemben
élsz és uralkodol örökkön. Amen.

Én ezt nagyon akartam. Annyira szerettem volna, hogy nagyon hirtelen hoztam döntést. Semmi sem érdekelt, minden akadályt félvállról vettem. Azt hittem képes vagyok rá, és meg tudom oldani. Elbizonytalanodtam. 

Lehet, hogy haza kell költöznöm. Nem először fordul meg a fejemben a gondolat, de idáig mindig le tudtam győzni. Ma viszont kicsit betelt a pohár. Anya hozzáállása készített ki. A lényeg annyi, hogy mondtam neki, hogy mivel bátyámat is támogatja valamilyen szinten anyagilag, ezért örülnék, hogyha nekem legalább a bérletemet fizetné télen, meg amúgy is mondta, hogy ne járjak biciklivel, mert veszélyes. Erre felháborodott, hogy ez az én választásom volt, Marcit a tanulmányaiban támogatja.... 

Már nem azért, de én nem tanulok??? Ezt valahogy mindig elfelejtik. Meg azt is, hogy Marci a hülye alapképzését Miskolcon is meg tudná csinálni, nem kéne Egerben laknia hozzá. Tényleg nem a pénz dolog borított ki, hanem ez a hozzáállás, valahogy nekik ez természetes, hogy én talpraesettebb vagyok, mint ő. Csak nem értem, hogy anya miért mondta azt anno, hogy ez jó lehetőség, menjek és nézzem meg, hogy milyen egyedül élni. 

Imádok biciklizni, tényleg, élvezem. De a fő ok, amiért biciklivel járok közel másfél órát naponta, szélben, melegben, esőben az mégis csak az, hogy kurvára nem tehetem meg, hogy 15 ezer forintos bérletet vegyek magamnak. De még ha meg is tehetném... Rengeteg időt és energiát vesz el tőlem ez az ingázás a két város között. Zsolcán is kell lennem, Luca miatt 2 naponta otthon kell lennem, nem bírom ki, hogy ne lássam, de jönnöm kell Miskolcra is a kutyához. Azt hittem könnyebb lesz. 

Nemsokára itt a suli, ami azt jelenti, hogy hétfőtől csütörtökig 12 óra meló minden nap, plusz 1-2 óra utazás, meg a kutya, meg pihenjek, ja és még nem főztem mostam takarítottam... Péntek szombat egész nap suli, vasárnap meg megint meló, mert hogy nem veszünk fel új embert. És akkor legyek Lucával is, legyen társasági életem, legyek itthon, merthát végülis ezért költöztem el, jah még itt van Missy, miatta is mindig haza kell jönni, mert nem várhat, és még jó, hogy barátom nincs, mert rá végképp nem lenne időm. Nem tudom mások hogy csinálják.

És a legrosszabb az, hogy meg tudnám csinálni, mert eddig is meg tudtam, csak egy nagy dologra nemrég döbbentem rá, és igen, Reni példájából. Amíg ő kint gyűjti a pénzt, én addig szinte minimálbérből tartom el magam, és nem tudok félretenni egyáltalán. Ez a legrosszabb érzés. És ezt nehogy bárki is félre értse, nem vagyok irigy, nem akarok én senkinek sem rosszat, de én is ezt szeretném. Ha belegondolok, hogy így is el tudom tartani magam, akkor ha otthon laknék, akkor simán el tudnék tenni legalább 50 ezer forintot havonta. Amióta elköltöztem, már vehettem volna egy autót. Talán. Sose tudhatom meg, mint azt se tudhattam, hogy milyen egyedül élni. Ebbe régen valahogy sosem gondoltam bele. Annyi tervem van még, és ha van lehetőségem, akkor miért küzdjek?

Én tényleg szerettem volna ezt. Most is szeretném, de annyira nehéz, hogy már nincs hozzá kellő energiám. De nem akarok Reninek sem gondot, gondolnom kell a kutyára, de közben tudom, hogy máshogy is lehetne. Imádom, hogy néha egyedül vagyok a gondolataimban, de néha pedig ez tesz tönkre. A mai 40 perces bicós hazautat is végigbőgtem.  

Ha most tegyük fel hazamennék, tudom, hogy apámtól és nem csak tőle, de megkapnám, hogy ők ezt megmondták, meg hogy én erre nem vagyok képes, minek mentem el, stb... És biztos, hogy hallgatnám ezt egy jó darabig. Aztán el kéne viselnem, hogy minden este megy a balhé, mert hát igen, ezért jöttem el otthonról, nem bírtam már tovább idegileg. De az a baj, hogy így sem jobb, így is utolér a felelősség, és a rengeteg gond. Nem ráérnék még ezzel később foglalkozni? Viszont ha hazamennék, akkor nem tudom mi lenne... Nem tudom, hogy Reninek hogy esne, hogy így itthagyom, végülis megígértem, hogy vigyázok Missy-re, amíg ő kint van, nem akarok neki problémát, meg már így is egy csomó mindent köszönhetek neki. Kérdeztem régen, hogy mi lesz, hogyha rájövök, hogy nem megy ez nekem.... Annyit mondott, hogy nyugi baba, megoldjuk... kérdem én, hogyan?

És megnyílt előttem újra a világ kapuja. Szánalmas, hogy milyen mértékben tudja az embert befolyásolni :S 

Na írok majd egyszer, ha lesz időm, van mit! Pusz

Félreértés ne essék, nem azért nem írok, mert nincs mit, csak jelenleg szolgáltatóváltás miatt nincs internetem egy pár (sok) napig, telefonról pedig valamiért nem tudok írni. Most is csak ennyire tudtam feljönni! Majd jelentkezem. Csók, pusz

Önző seggfej.  nem érti,  nem tudja hogy min mentem keresztül azóta. Pont egy éve,  hogy újra,  de nekem még mindig fáj.  még mindig rosszul esik  látni. Egy éve de minden nap eszembe jut.  365 kínzó gondolat... 365 darabka a szívemből.  és ezek után legyünk barátok,  mert nincs még egy olyan ember,  aki jobban ismerné őt mint én  és így fordítva. Ez olyan mint egy tudás.  Egy egész embernyi tudás van bennem de nem tudok mit kezdeni ezzel a rengeteg információval. Elvesztette értelmét, amikor szakítottunk.  szóval nem,  én nem tudok csak a barátod lenni,  mert kurvara fájna,  ha látnának mással,  és megint becsapnám magam. 

Éljen! Megvolt az első esésem biciklivel... Mi lehet rosszabb egy unalmas, idegbeteg munkanap után, hazasietni, de a főutca kellős közepén hanyatt jobban mondva hasra vágódni. Természetesen szombat este, tele a város a fiatalokkal, és tekerek haza, kerülgetem az embereket, mert hát ugye egy rohadt kerékpársávot nem tudnak csinálni, egyik sávból a másikba, egyik oldalról a másikra, át a villamos sínen, vagyis szerettem volna, csak épp beakadt a kerekem a sínbe. Pontosabban ugyanakkora a kerék szélessége mint a sín, és megcsúszott rajta, ez akkor fordul elő, ha nem 90 fokban akarok ráfordulni. Meg is történt a baj, zene a fülbe, éreztem, hogy baj lesz, de már késő volt, előrebuktam, csúsztam vagy 3 métert, a térdem lehorzsoltam. Felállok nagy nehezen, odajött egy kedves nő, hogy segíthet-e, de mondtam,  hogy köszönöm, minden rendben, el akartam húzni onnan gyorsan, mert gondolom a fél utca rajtam nevetett. De persze a láncom leesett, azzal szórakoztam még vagy 5 percig, felszállok, tekerek, és rá kellett jönnöm, hogy ennyivel nem úsztam meg, a hajtókar elferdült, lehet tekerni, de nagyon kényelmetlen... Miért büntet engem a sors? Komolyan mondom, én próbálkozom, de már nem tudok minden akadályt legyőzni. Egy pillanatra elgondolkoztam azon, hogy hazaköltözöm, de ezt a gondolatot gyorsan el is hesegettem, mert nem választhatom a könnyebb megoldást. Csak nem értem, hogy miért nem segít nekem az Isten. Egyre csak lejjebb és lejjebb jutok, nem haladok egyről a kettőre, és amikor ilyen dolgok történnek, komolyan elgondolkozom azon, hogy miért érdemlem ezt meg. Na jó, elég az önsajnáltatásból, örülök, hogy pár karcolással megúsztam, mert ez a baleset a színháznál történt, és hogyha 1-2 méterrel később esek el, akkor bevágom a fejem a színház előtti oszlopba, és talán a koponyám is betörik. Nagyon veszélyes, erre most jöttem rá.... Nem tudom, hogy mikor lesz időm elvinni a biciklit szervízbe, az anyagi vonzatáról nem is beszélve, amikor otthon vár még egy majdnem 20 ezres tartozás a múltkori autós affér javításáról. 

Life sucks!

Szomorú, hogy azzal, aki mindent megadna neked és a tökéletes lehetne, azzal Te nem tudod elképzelni magad, és nem tudsz beleszeretni, miközben ilyen jött ment bunkó faszkalapok meg felkeltik az érdeklődésedet. Ma is ez volt. 2 hete megállás nélkül hívott randira a 423-as srác, végre igent mondtam, találkoztunk, az elején jófej volt, felvitt a várhoz, aztán úgy nyomult, ahogy nem szégyen. Mondtam neki, hogy ezt nem igazán akarom, vagyis más, az amit élvezek, és más az amit szeretnék, hát ezt sajnos nem tudta értelmezni, lényeg, hogy kiderült, hogy ő úgy ismerkedik, hogy előbb akar lefektetni valakit és utána jöhet a beszélgetés. Hát mondom köszönöm szépen, én tudom hogy hol a határ, és tudok nemet is mondani, nem mondom, jól esett volna a törődés, de nem, én nem ilyen vagyok. Talán manapság ez a normális, akkor én vagyok a normálatlan? 

uuuu, ha minden igaz, ma végre meglesz az első normális randink. hát kíváncsi vagyok, érzem, hogy lehetne belőle valami.