Elképzeltem, hogy jön egy ember, megismer, és könyvet ír az életemről. Nemcsak az enyémről, hanem, az emberekről, akik körülvesznek. Leírná, hogy töltöm mindnapjaimat, néha unalmas, de néha viszont nagyonis jó napjaimat. Leírná az érzéseimet, amiket én elmondanák neki. Leírná, hogy hogyan ébredek, hogy mennyire utálok reggel buszra szállni, és jópofizni az emberekkel. Boldogan átadni a helyet idős néniknek, közben a pokolba kívánom őket, hogy mért nem tudnak hamarabb kelni, és felszállni hamarabb, ha én bírok. Aztán elviselni napi 6-7 órát a suliba. és várni minden óra végét, írni, hogy már csak 20, 10, 5 perc van hátra. Aztán hazamenni. És este, ha minden jól megy, akkor talán a nap legjobb része, találkozni barátokkal, beszélgetni, kocsmázni, vagy kávézni, vagy bármi. Csak velük lenni. Leírná, hogy egy magamfajta tizenévesnek hogyan telnek a napjai, hogy esik át a dolgokon, amin mindenkinek át kell esni. Leírná, hogy egyesek hogyan b*sszák el az életüket, egyetlen egy meggondolatlansággal. Leírná, hogy milyen könnyen lehet bevezetni a "szent" kislányokat a nagybetűs élet rejtelmeibe. Hogy egy társaság hogyan ront el másokat. Leírná a hibáinkat. Mindent leírna ami velünk kapcsolatos.

Ez az én életem. Belső szereplőként elég unalmasnak tűnik, meg pesszimistának, amit nem tagadok, az vagyok. De ha kivülállóként elolvasnám ezt a könyvet, biztos hogy olvasnám, és tetszene.