Ahhoz képest, hogy a kapcsolatunk elején azt gondoltam, és éreztem is, hogy ő nem tudja kifejezni az érzéseit és nem fog beszélni róla, ma reggel is arra keltem, hogy simogat, csókolgat és azt suttogja a fülembe, hogy szeret.  Imádok így kelni :-) 

Sajnos most egy pár napig hiányolnom kell, mert muszáj dolgoznom így csak jövőhét végén tudunk  találkozni.  Ki kell bírni valahogy.  Nagyon nehéz, és sajnos az sem könnyíti meg a dolgomat, hogy folyton túlagyalok mindent és hülyeségekre gondolok.  Mondta, hogy hagyjam abba, mert nincs okom ilyenekre gondolni, de hát nem tudom befolyásolni a gondolataimat.  Kell találni valami mentsvárat, amibe kapaszkodhatok, hogyha elfogna az aggodalom.  Ezen leszek most.  

Közben kérte M, hogy küldjek neki önéletrajzot, leadja a helyi szállodákba, hátha találok valami jó kis testhezálló munkát. Se ő, se én sem bírjuk már a távolságot. Minél többet vagyunk együtt, annál nehezebb elengedni a másikat. Szörnyű már, hogy nem lehetünk több időt együtt pár napnál.  Tényleg lépni kell, és kimozdulni a komfortzónából, mert ha csak ülök és várom a csodát, az nem fog eljönni magától... 

M reggel dolgozni ment.Reggeli összebújás, puszik, csókok feltöltik az embert már a nap kezdetén. Örülnék, ha minden nap így indulhatna. Egész nap csináltam a dolgom, de semmit sem száz százalékosan. Elvégeztem a dolgom, de csak muszájból. Nem voltam túl jól, de nem is igazán értettem, hogy mi bajom. Nem veszekedtünk, nem volt, ami elronthatta volna a kedvem. Délután hazajött, minden rendben volt, még el kellett mennie maszekolni. Már akkor látta, hogy valami nincs rendben velem. Aztán délután csak feküdtünk egymás mellett,beszélgettünk, percenként megkérdezte, hogy miért vagyok szomorú. Ahogy megsimítottam az arcát, szemébe néztem, akkor tudtam meg, hogy mi is az igazi bajom. Szerelmes vagyok. Nem mintha eddig kételkedtem volna benne, mert idáig is ezt éreztem, de most lettem benne biztos. Nem lehet így érinteni embert, szerelem nélkül. Ahogy a szemébe néztem, láttam rajta az ijedtséget, amit ő kíváncsiságnak hívott. Tudni akarta, hogy miért vagyok ilyen. Ilyen más. Nem akartam bevallani, hiszen ő nem ilyen lelkis, érzékeny típus, mint én vagyok. Ezt nem tudják sokan, vagyis nem szívesen mutatom meg azt az oldalamat,pedig van, nagyon is,sőt... Végül csak elmondtam neki, potyogó könnyek között, hogy azért vagyok szomorú,mert szerelmes vagyok, és amellett, hogy nagyon boldog vagyok mellette, nagyon félek, hogy csalódni fogok, és nem akarom elveszteni. 

Egész nap nem tudtam, hogy mi bánt, és egyetlen egy simítás, mozdulat, puszi juttatta eszembe, hogy mi is volt ez valójában. Mosolygott, magához húzott, megpuszilt, és mondta, hogy ne gondoljak ilyenekre. Megnyugtatott, és mondta, hogy ő is nagyon szeret, csak ő máshogy mutatja ki, amit nem is vitatok. Mindenesetre megkönnyebbültem, és minden újra a régi, leszámítva azt, hogy holnapután megyek haza, már megint...

Nagyon,nagyon félek....

2014. szeptembere óta nem cigizek. Leszoktam, végleg. Addig nem volt gond... Most valamit találtak a tüdőszűrőn, ami miatt további kivizsgálásokra kell mennem. Hihetetlen, hogy mindig történik velem valami. 

Tudnék írni, fogok is, talán holnap. Most annyi, hogy szerelmes vagyok, és M azt mondta, hogy esténként imádkozik néha, hogy minden rendben legyen köztünk.Hihetetlen jó volt ezt hallani. 

"Az elmúlt években megtanultam, hogy az egyedüllét még nem magány. És, sokszor, ha van is valaki melletted akkor is lehetsz elhagyatott. Megtanultam, hogy a szerelem nem egy csóknál kezdődik és nem a szexnél folytatódik. Már tudom, hogy a legnagyobb rosszból is fel lehet állni, mindössze akarni kell. Hogy mindenkinek mást jelent a boldogság. Hogy minden ember értékes, köztük én is. Megtapasztaltam, hogy a férfiak és nők máshogy működnek. Hogy mindent el lehet felejteni, de igenis dolgozni kell rajta. Nem szégyellni semmit, amin keresztül mentem. Aki szeret, az a múltammal, gyengeségeimmel, hibáimmal együtt fog szeretni. Felismertem, ha nem változtatok és nem keményedek, akkor ez a világ maga alá temet. Hogy minimális szinten muszáj önzőnek lenni. Hogy nem ítélkezhetek más emberek felett és legfőképp, amit adok pontosan azt is fogom visszakapni. Legyen az jó vagy rossz. Már tudom, hogy a kimondott szónak súlya van, és van olyan, ami egy életen át marja a lelkem. Hogy a legigazabb barátom az idő és éppen ezért a jelenben kell élni, a múltból tanulni, a jövőért meg dolgozni."

Mégis, hogy lehet úgy valamit sikeresen véghezvinni, ha senki nem hisz benned? 

Egyre mélyebben benne vagyok, félek. Félek, hogy mit hoz a jövő, vele vagy nélküle, most nagyon azt szeretném, hogy vele, csak nem reális. Hogyha rajzolnék egy kört, beleírnám a terveimet, céljaimat, ő és az ő elképzelései a jövőről nagyon távol esne az én kis karikámból. Nem tudom, hogy lehet majd ezeket összeegyeztetni,hogy ne sérüljenek az én terveim, mindenesetre nehéz lesz, és őszintén bele sem merek még gondolni. 

Amikor január elsején Lucával a korházban voltam, már akkor rossz előérzetem volt. Igaz, hogy csak egy műszert kellett leadni, de van az a mondás, hogy amit újév első napján csinálsz, az fogja jellemezni az évedet. Azóta 2szer voltam már korházban és csak február van. Januárban a bevert fejem miatt, ma pedig a térdem miatt. 

A főnököm látta, hogy bicegek a munkahelyen, kérdezte hogy mi a bajom, mondtam, hogy fáj a térdem. A felesége, aki nekem szintén a rokonom, a mozgásszervi rehabilitáción főnővér, elintézte, hogy időpont és várólista nélkül megnézet. Ma hajnalban már túlestem egy röntgenen, illetve meg lett állapítva, hogy kezdetleges ízületi arthrosis-om van. Tehát kopás. Kaptam inkekciót a térdembe, nagyobb volt a félelem, mint a fájdalom, de sajnos úgy gondolom, hogy nem ez a helyes diagnózis, mivel nem fájnak a csontjaim. Röntgen képet nem néztünk, mert nem lett kész időben, ott kiderült volna. Jövő héten is vissza kell menni és utána is egy egy szurira, de majd jelzem, hogy szerintem nem ez a problémám, persze csak ha nem javul. 

Végtelenül szar érzés, hogy úgy érzem magam 22 évesen, mint egy 60 éves, és hogy kiszolgáltatott helyzetben vagyok. Amikor alig bírod felvenni a zoknidat sírás nélkül, nem tudsz kiszállni a kocsiból fájdalom nélkül. Mint egy nyomorék úgy érzem magam. Sosem vagyok 100 %-os .